Dunántúli furulya

Pásztorfurulya, parasztfurulya, tilinkó, magyar furulya

Dunántúlon mind a kicsi, mind a nagyobb furulyák használatban voltak. Sok furulyát jellegzetes semleges tercű és szeptimű (természetes mixolid) skálára hangoltak: ezeken mind a dúr, mind a moll jellegű dallamokat az alaphangra zárták. Dunántúlon szokás volt a dalolásban is ez a semleges hangzás. E cím alatt ilyen hangolású furulyákat találsz. Dunántúlon ritkábban előfordultak tiszta iónra hajazó hagszerek is, melyeken a dallamok többségét második fokon zárták. (Tiszta ión, azaz dúr furulyákat az "Alföldi" cím alá soroltam.)

Az alaphangra záró dunántúli furulyajáték feltevésem szerint a hosszúfurulyán való zenélést utánozza. Bár nem hallottam olyan adatközlői felvételt, ahol "kicsi furuglyába" dünnyögnének (állítólag van ilyen is), ez a játékmód az alaphang hozzáéneklése nélkül gyenge zárlatokat eredményez. Manga János idéz egy Veszprém megyei visszaemlékezést, amely szerint a "kicsi furuglába" is énekeltek, csak úgy mint a "hossziba". A teljes értékű zenei élmény édekében javaslom használni ezt az éneklős játélmódot. Lehet kísérletezni a folytonosan morgott alaphanggal is és a zárófigurák, váltóhangok hozzáéneklésével is.

furulya, pásztorfurulya, parasztfurulya, tilinkó, népi furulya, magyar furulya
Ár: 
34 000 Ft

Visszafogottabb hímzésű g-s pásztorfurulya. A hat lyukú furulyák közül ez az alaphang biztosítja a lehető legsokoldalúbb használatot. Még elég vékony hangú ahhoz, hogy a tánczajon áthatoljon, de már elég vaskos ahhoz, hogy  magányos zenélésnél ne legyen sértő a fülnek.

furulya, pásztorfurulya, parasztfurulya, tilinkó, népi furulya, magyar furulya
Ár: 
55 000 Ft

Gazdagabban faragott dunántúli kicsi furuglya. A román s gótikus temlpomok kőfaragványain felismerhető ugyan ez az ősi mintakészlet. Alaphang: g'.

Az ár, hasonló kivitelű darab esetén, kisebb mértékben el is térhet a munkaidőráfordítás függvényében.

furulya, pásztorfurulya, parasztfurulya, tilinkó, népi furulya, magyar furulya
Ár: 
43 000 Ft

A faragó szaknyelven ékrovásnak nevezett módszerrel hímzett g-s furulya. Egyedi, személyre szóló "üzenettel".

Az ár, hasonló kivitelű darab esetén, kisebb mértékben el is térhet a munkaidőráfordítás függvényében.

pásztorfurulya, magyar furulya, furulya, dunántúli furulya, furugla, furuglya
Ár: 
31 000 Ft

Ezen furulyák hímzését a népi kultúra régibb rétege ihlette. A legegyszerűbbeken csak csíkozás: 23 000Ft, egyszerűbb mintázatúak: 27 000Ft, bonyolultabbak: 32 000-35 000 Ft. Hangolás: d", c", b', a'.

pásztorfurulya, magyar furulya, furulya, dunántúli furulya, furugla, furuglya
Ár: 
46 000 Ft

Ez a furulya-hím fajta nem feltétlen tájegységhez köthető, a régi stílusú népdal kultúra-rétegének képi megnyilvánulása.

Alaphangja lehet d', esz', e', f'.

Az ár hasonló kivitelű darab esetén eltérhet a munkaidő-ráfordítás függvényében (kb. 40 000-55 000 Ft).

 

pásztorfurulya, magyar furulya, furulya, dunántúli furulya, furugla, furuglya
Ár: 
36 000 Ft

A képen láthatóhoz hasonló furulya természetesen megcsinálható bármilyen hangolással, értelemszerűen az ár a csupasz változat +8000 Ft.

 

furulya, furugla, pásztorfurulya, magyar furulya, pikula, parasztfurulya
Ár: 
40 000 Ft

Kisebb hangszer (alaphang: d", c", b', a') faragva, karcolva. A szaknyelven "ékrovásnak" nevezett faragási módja, mintája kultúránk mélyebb rétegéből táplálozik. (Az újkőkorból is vannak párhuzamok.)

pásztorfurulya, magyar furulya, furulya, dunántúli furulya, furugla, furuglya
Ár: 
42 000 Ft

E nagyobb méretű pásztorfurulya díszítésmódja a régi faragó, képalkotó szemléletet igyekszik visszatükrözni. A spanyolviasz (színes, többnyire piros viasz) berakás valamikor országszerte használt képcsinálási mód volt, de a 20. század elejére már jóformán csak a Dunán túl alkalmazták.

pásztorfurulya, magyar furulya, furulya, dunántúli furulya, furugla, furuglya
Ár: 
37 000 Ft

  A 20. század elején, közepén a piacra faragó pásztoraink kezén már készültek ilyesféle egyedibb furulyák is.

Alaphang: d", c", b', a'.

Az ár hasonló kivitelű darab esetén eltérhet a munkaidő-ráfordítás függvényében.

 

Csupasz "furulák", furula, furulya, dunántúli furulya, pásztorfurulya
Ár: 
31 000 Ft

  Alaphangja: d'-f'. Díszítetlen. Az ár hasonló kivitelű darab esetén eltérhet a munkaidőráfordítás függvényében.