Hímestojások

A húsvéti locsolás, tojásadás népszokását mindenki ismeri, ám kevesen tudják, mi minden titkot rejt egy-egy ilyen kicsike műtárgy. Aki próbálta már a tojásírást, tudja: az önmagukba visszatérő egyenes vonalak rajzolásakor az ember önkéntelenül megnyugszik, s elfogja a teljességérzet, az összhang tudása. A tojásírás igaz átszellemülés: Isten-tudás. Minden egyes hímestojás egy kicsiny világmindenség, a rajzoló tudattalanjából feltörő legmélyebb ősképek megjelenítése, a létezés és az élet forrásából fakadó regés üzenet, alakot öltő teremtő erő.

A közismert viasszal írt magyar hímestojásokat fehérnépek nagyböjtkor készítették, viszont, szinte feledésbe merültek az ünnepet is a jószág mellett töltő pásztorok műremekei, akik egy-egy piros tojás megkarcolásával emlékeztek meg a feltámadásról.

A múzeumi gyűjtemények ritka, régi karcoltjai vagy női munkák, vagy a régebbi hagyománytól erőst elrugaszkodottak (árnyékolt báránykával, nyúllal, csibével, golgotával, virágokkal), melyeken a készítő rajzkészségét igyekezett fitogtatni. A régi hagyományon alapuló - többnyire vászonnépek által - karcolt minták az írottak utánzatai. Ritka köztük az, amelynél a minta stílusát a technikához alakították.

Az én hímestojásaim egyedi voltuk ellenére a népművészet régi stílusát elevenítik föl: egyetemes és időtlen üzeneteket hordoznak. Ilyenekké lesznek a festett tojások egy pásztor szemléletet hordozó ember kése kaparása nyomán.