Bőrkikészítés

A legjobb minőségű, s legtartósabb téli ruhadarabok szőrös állati bőrből készülnek. Ez manapság, a nanotech-mikromembrántex korszakban is érvényes. E célra legalkalmasabb a magyar sodrósszarvú juh (tévesen racka), vagy a kárpáti juh gereznája. (Tehát a kevertgyapjasok. A finomgyapjas merinó s hasonlók bőre túl gyenge, könnyen elszakad.) A juhbőrből készült ruha minősége nagyban múlik a kikészítési eljáráson.

Az állat levágásán kezdődik a sor: a rosszul kivéreztetett állat bőrében vér marad, a bőr eres: romlékony, nem feldolgozható. A beteg jószág bőre és a dögbőr szintén alkalmatlan, mert már benne van a romlás. Ha bundának kell a juhbőr, januárban jó vágni, eszményi e célra az egyéves kos. A nyúzásban ne legyen vakvágás, pláne ne a gerincénél! Tiszta nyúzás: fél kikészítés!

Nyúzás után a bőrt padlásra kell teríteni, s azonnal, jó egyenletesen besózni: célszerű timsós keverékkel, az már előkészít, s a bőrszút is távol tartja. Ha kell a szőre, tavasz melegével hűvösre kell menekíteni, nehogy lepálljon! A ruhának valót a mosással kezdjük: a szőrt minden szennytől meg kell tisztítani. Azut húsolunk, majd jő a csáva és a kikészítés.

A hasinak és irhának valót a húsolás után mésztejes "hammasba" tesszük, ott napokig áll, de napjába kétszer, háromszor forgatni kell. Ha engedi a szőrit, kopasztjuk, s mossuk, jó alaposan, míg a leve tiszta nem lesz. A kopasztott kimosott bőr a pőre. Ha kiszögeljük száradni, ez a pergamen vagy hasi. Ha tovább dolgozunk vele, az eztán következők (csávázás, törés, tisztítás) képezik a tulajdonképpeni bőrkikészítést.