Furulyák
A furulyák minden korban és kultúrában népszerű hangszerek voltak. Köszönhető ez egyszerű szerkezetüknek, kicsi méretüknek, s tán annak is, hogy a rajtuk való alapszíntű játék könnyen elsajátítható. A magyarság kezén is többféle változata forgott.
A hatlyukú kisebb furulyák Európa-szerte mindenütt használatban voltak. Ezek között kölönlegességnek számít a magyar furulya, amelynek sípablaka a többitől eltérően nem felül a játszólyukak oldalán, hanem alul található. Ez nem véletlen, hangtani oka van: a hangképzésben sokkal több lehetőséget biztosít, mint a felül sípos, csőrős furulyák! Ennek köszönhető a magyar pásztorfurulya semmivel össze nem téveszthető hanggazdagsága, amit kibővítenek még a szintén csak nálunk jellemző éneklős, morgós, "dünnyögős" játékmódok.
(Folytatás a furulyatípusok után!)
A kifejezés nincs kapcsolva egyetlen tartalomhoz sem.
Nagy furulya v. magyar fujara
Csak néhány darab maradt meg - örökérdemű Herman Ottónak köszönhetően - e…
A népi fuvola, vagy flóta, amit Dunántúlon oldalfúvónak is hívtak a hatlyukú parasztfurulya lágyabb, teltebb hangú testvérbátyja. A harántfújós síp megoldás sokkal öregebb a dugós nyelvsípnál: a legrégebbi (25-30 ezer éves!) ismert hangszerleletek csontfuvolák voltak. Az oldalfúvós játék nagyobb ügyességet, így több gyakorlást kíván, mit a dugós nyelvsíp, ám ezt gazdagon meghálálja bársonyos zengésű, amattól erősebb hangjával.
A moldvai kaval, románul "caval" az oszmántörököktől Balkán-szerte elterjedt hosszabbcsövű hangszercsalád csángó változata. Öt játszólyuka van, több átfújást használó jellegzetes balkáni skálájú hangszer. A csángók többnyire román eredetű tánczenét játszanak rajta, de előfordul néhány szöveges lírai dallam is, ami azt mutatja, hogy e hangszer gyökeret ersztett a moldvai magyarság lelkében.
Szintén ötlyukú, de a kavallal ellentétben ősi magyar hangszenek tekinthető a dunántúli "hosszifurugla". Feltehetőleg valamikor a teljes magyarság kezén előfordult, de a 19. század végére, 20. század elejére már csak Veszprém, Zala, Vas, Somogy, Tolna és Baranya megyékben volt fellelhető. A 20. század közepén teljesen el is tűnt, mint ahogy kultúránk mélyrétegének más egyéb jelenségei is... Negyven egynéhány hangfelvétel, s nagyjából ugyanannyi múzeumainkban őrzött hosszúfurulya, meg néhány "hosszifuruglyázós" fényképfelvétel maradt az utókornak. Csupán ezekre támaszkodhatott az a néhány lelkes táncházi fiatal, akik a 70-es 80-as években a népi furulyajáték felelevenítésére adták magukat. Hála nekik és a múzeumok készséges őreinek, ma újra zenghet, sírhat, rikolthat ez az ízig vérig különleges ősrégi hangszer!
A hosszúfurulya unokaöccse, a kárpáti szláv fujara kistestvére a felvidéki nagy furulya, amelyen, akár csak a fujarán, mindőssze 3 játszólyuk van. Valami 8 darab maradt belőle múzeumainkban, mind Herman Ottó gyűjtése. Hangfelvétel semmi. A hangszervizsgálataim alapján teljesen a fujara hangszíne, pusztán az alaphangja vékonyabb annál. Gyönyörűen szólnak rajta a rabnóták, betyárdalok, s ha táncosat fúj rajta a zenész, az is csak súlyosan jön belőle, nemes méltósággal!
Ha valakinek sok volna még a 3 lyuk is, annak ajánlhatom a moldvai tilinkót, vagy "csilinkát", amelyen nincsenek játszólyukak egyáltalán! Kellő zenei rátermettséggel csodálatos muzsika jön ki belőle. Ösztönös alkatú embereknek ezt szoktam kezdésre javasolni. Hét fokú skálája eltér az európai diatóniától. A tilinkón a felhangrendszer természetes hetese szól dó alapról semleges ti-vel és fá-val. (Se nem fá, se nem fi, hanem a kettő között, legyen "fé", tá és ti között meg "té".) A természetes hangtörvényekből adódó zene elemi erővel hat minden hallgatóra függetlenül azok zenei kulúrájától.
Itt megtalálhatod a Kárpát-haza összes főbb furulyatípusát, igény szerinti hangolással. Furulyákat többnyire hagyományos módon, kézi szerszámokkal, bocfából készítek, de, amennyiben szükséges, gyümölcsfából esztergálok is. A furulyáim hímzései csakúgy, mint hangtani tulajdonságaik a múzeumi hangszerek tanulmányozásán, ifjú koromtól tartón néprajzi kutatásaimon alapulnak.